Lala bohóc fasisztázik

31

 

Bokros Lajos – beleunva bajsza kefélgetésébe – tegnap lefasisztázta Orbán Viktort. Az ürügy természetesen Soros György: a pénzügyi sintér-zseninek is villantania kellett, nehogy lemaradjon a milliárdos spekuláns háladollárjairól.

 

Az elején leplezzük le a marha nagy titkot: Soros György zsidó. Ez speciel pályafutása során sohasem érdekelte, származását legfeljebb ki- és felhasználta. Akkor is, amikor a barna rémálom idején a pesti gettóban megtalálta a – hogy is mondják ezt politikailag korrektül? – nyilasokkal való pénzügyi kooperáció lehetőségeit. S később is, amikor Izrael belügyeibe akart beavatkozni. Mindez nem titok, ő kimondottan büszke rá.

Sorost zsidó ügyekbe keverni, származását hangsúlyozni olcsó és értelmetlen antiszemitizmus. Pont az, amit tegnap csinált Bokros Lajos, amikor nekiment Orbán Viktornak.

Minő véletlen, a CEU-n előadó bajuszkirályt a Soros Györgyöt ábrázoló óriásplakátok késztették, hogy billentyűt ragadjon. Talán nem meglepetés, nem tetszettek neki. Mivel szerinte azt sugallják, hogy „A zsidó bankár, aki tönkretette Angliát, aki a népek zsírján hízik, aki aláássa a nemzetek szuverenitását, most a magyar nemzet életére tör”. Hát, ha ő mondja…

Mert a magyar kormány részéről még véletlenül sem mond senki semmi hasonlót. Orbánékat sok mindennel lehet vádolni, de zsidózással biztos nem. Sőt.

Ha Bokros antiszemitát akar keresni, akkor ezt sikeresebb tehetné a demokraták néppártosodó „taktikai szövetségeseinél”. Hiszen Vona Gábor minden cukisága ellenére sem határolódik el a zsidózó, és kiskorú lánnyal „pártot építő” Kulcsár testvértől. Bocsánat, a Szent Koronára felesküdött nemeslelkű, tiszta kezű parlamenti képviselőjétől… De hát a jobbikosok most jó fiúk, választásokon lehet velük együttműködni, a libballal együtt áldoznak a Soros-Simicska oltár előtt.

Na, de vissza Lala bohóchoz. Miután „rábizonyította” Orbánra az antiszemitizmust, gyorsan hazugságon is kapta a Fidesz-kormányt. Mondván, hogy a drága, jó Európai Unió nem akar Magyarországra migránsokat telepíteni, csupán hozzánk osztja be őket. S ezt nem Soros ösztönzésére teszik! Az csak furcsa egybeesés, hogy éppen a milliárdos spekuláns adta parancsba Junckeréknek az uniós menekült-vezénylő, kényszerítő ügynökség létrehozását.

De ne is lovagoljunk olyan furcsa dolgokon, mint a tények. Bokros se tette anno, amikor a kilencvenes évek közepén „mentőcsomagjába” beledöglött a fél ország. Miért tenné most? Így hát ki is mondta a verdiktet: „Hazugságon alapuló nyílt antiszemita propaganda = fasizmus. Ki kell mondani végre, ezért kimondom: Magyarország miniszterelnöke fasiszta”.

A hőstett megtörtént! Lehet széjjelküldeni Berlintől Brüsszelig minden jóbarátnak. Sorosnak menjen postán is egy külön, díszpapírra nyomtatott, saját kézzel aláírt példány is. Lássa, a Lajos teljesít!

Ahogy teljesítette „George” óhajait a Horn-kormány pénzügyminisztereként Budapesten, majd az IMF komisszárjaként Kijevben is. (Apropó, Ukrajna és fasizmus: neked és gazdádnak is köszönhető, Lajos, hogy az országot a „reformok” a mai helyzetbe sodorták, hogy nácik ülnek a parlamentben és a kormányban is. Ki is vádolható a fasiszta métely terjesztésével?)

Soros biztos hálás lesz, hiszen a nyugati média telekürtölheti a világot, hogy Magyarországon újra felütötte a fejét a barna veszély. Maga a kormányfő is fasiszta! Hiszen ezt mondja a nemzetközileg elismert pénzügyi sintér-zseni, maga Bokros Lajos.

S Lala mehet a kasszához. Megint teljesített. Hiszen annyira egyszerű az ő világa: Soros fizet, Lajos táncol. Újra-újra, körbe-körbe!

Tessék értékelni az ő tapasztalatát és tudását! Hol tud a Botka Laci így mozogni?! Az ő demokratikus csacsacsája az igazi!

 

Fotó: zarojel.hu