O. J. Ahmed, a szende terrorista

13

 

Újratárgyalják Ahmed H. ügyét. Védője, Bárándy Péter libbal ex-igazságügyminiszter szende szabálysértővé mosdatta a terrorcselekménnyel vádolt szíriait. Szerinte a magyar határ ostroma nem sokban különbözik egy gyorshajtástól.

 
Bárándy Péter a sikeres per után elégedetten kanalazta fagylaltkelyhét Szeged főterén, amikor mellé ült az Amnesty International egyik magyarországi vezetője. Az ügyvéd nem emlékezett a nevére, valamilyen Erika, Eteleka, vagy esetleg Evelin lehetett. Végül is mindegy, kedvesen rámosolygott, és ennek jegyében Kedveskének is szólította.

Bárándy Péter, ügyvéd: Na, Kedveském, minden rendben ment, megkapták, amit akartak, újratárgyalják Ahmed H. ügyét. Kér fagylaltot? A sárkánygyümölcsös sacher nagyon jó!
Kedveske, Amnesty International: Nem, talán majd később, Ügyvéd úr. Tudja, ideges vagyok, aggódom. Jó, hogy lesz új tárgyalás, mert az Ítélőtábla szerint első fokon rosszul mérlegelték a bizonyítékokat. De azért azok mégis csak bizonyítékok… Most akkor mi lesz?
Bárándy Péter, ügyvéd: Most az lesz, hogy megeszem a fagylaltot és elutazom Dél-Afrikába csíkos gnúra vadászni. Vagy Ön szerint, Kedveském, jobb ilyenkor egy impalát célba venni?
Kedveske, Amnesty International: Ügyvéd úr, kérem, ne vicceljen! Itt nem csak szegény meghurcolt Ahmedről, itt a migráció összeurópai ügyéről, itt értékeinkről és civilizációs kihívásainkról van szó!

Bárándy beletörődően tolta félre a fagylaltot. „Ez hosszú lesz” – dörmögte morcosan, pedig az eredetei tervek szerint Bécsben még vett volna egy új szafari-sortot a fokvárosi csatlakozás előtt. No, mindegy, rendezzük le, a pénz az pénz, s a gnú se ingyen ugrik a puska elé.

Bárándy Péter, ügyvéd: Hát vágjunk bele, Kedveske, milyen bizonyítékok aggasztják?
Kedveske, Amnesty International: Ott van kapásból az, hogy Ahmed üvöltve hergelte a határ átlépésére a többieket. Ő volt a vezér!
Bárándy Péter, ügyvéd: Definiáljuk. Mi az, hogy üvöltve? Ha én most hangosan kérem a számlát, akkor a cukrászda ostromára buzdítok? Vagy a többi vendég elfogad vezetőjének? Lehet, hogy Ahmednek rossz a hallása, azért kiabált, azért használt megafont. Vizsgálta bárki a hallását? Na, látja, ezért is volt helytelen az elsőfokú ítélet!
Kedveske, Amnesty International: De hát ultimátumot adott a rendőröknek, hogy ha két órán belül nem nyitják meg a határt, ostrom lesz. Felvétel van arról, hogy kezével kettest mutat az egyenruhásoknak!
Bárándy Péter, ügyvéd: Ne gyerekeskedjen, Kedveském! Ahmed békésen felemelte két ujját, a béke jelét küldte a rendőrök felé. Vagy a victoriáét, a közös értékek győzelmét üzente magyarországi embertársainak!

Kedveske kissé megnyugodott. Milyen másképpen hangzik a dolog, ha egy ilyen okos ember, egy sztárügyvéd mondja! Nagy ötlet volt kirúgni a kirendelt védőt! Ő csak hepciáskodott, meg a törvény betűjéről hadovált valamit. Persze, vannak azért még gondok ezekkel a bizonyítékokkal…

Kedveske, Amnesty International: De Ügyvéd úr, ott van ez a kődobálás. Azt nem lehet békejelként értelmezni!
Bárándy Péter, ügyvéd: Már miért ne lehetne? Ismeri a Bibliát, Kedveske? Jézus azt mondja, „az vesse rá az első követ”… Ha a kontextusból kiragadjuk, Jézus szavai is másképpen értelmezhetőek. Ráadásul a bíróság elsőfokon nem tisztázta Ahmed kövekhez való viszonyát sem. Meglehet, gyermekkorában kacérkodott a kőműves szakmával, és nála munkaeszköze átadása az őszinte barátság, a szolidaritás jele.
Kedveske, Amnesty International: A rendőrök azt vallják, hogy a kődobálás elindításával kényszerítette őket a visszavonulásra!
Bárándy Péter, ügyvéd: Rendőri vallomás? Ugyan kérem, ellenérdekelt félről van szó. Ha Ahmed tetteit kényszerítésnek értékelték, akkor mit csinál egy gyorshajtó? Hiszen a közlekedési szabálysértő is kényszerít, ha cselekvésre készteti az addig békésen ücsörgő rendőrt.
Kedveske, Amnesty International: De hát végül is áttörtek a magyar határon! Ahmedet is csak három nap múlva, Győrben kapták el.
Bárándy Péter, ügyvéd: Ez is azt bizonyítja, hogy Ahmed milyen rendes, kulturált ember. Meg akarta ismerni Magyarország nevezetességeit, tulajdonképpen hálásnak kellene neki lennünk a hazai turizmus felfuttatásáért.
Kedveske, Amnesty International: Az erőszakos határátlépést mégsem lehet szépíteni!
Bárándy Péter, ügyvéd: Nem is kell! Mert nem volt olyan. Ahmed tíz éve él Cipruson, volt papírja, bármikor szabadon beléphet egy uniós államba. Az, hogy most véletlenül nem a határátkelőn tette, ez puszta félreértés, legfeljebb egy szabálysértési bírságot érdemel.

Kedveske lelkesen pipálta ki a vádpontokat, bizonyítékokat. Végül csak egy kételye maradt: a terrorizmus. Nem csak azért, mert az erőszakos határátlépés, a rendőrök megtámadása kimeríti ezt a vádpontot. Ott volt Ahmed okostelefonja, amelyen terrorszervezeteket népszerűsítő képek, iszlám fundamentalista szózatok találhatóak.

Azonban az Ügyvéd Úr csak legyintett, ez smafu. Az ő telefonján meg a Háború és béke van letöltve, mégsem akar Napóleon lenni, és nem tervezi felégetni Moszkvát sem. Ez nem bizonyíték, ez nem releváns. Egyszóval az Amnesty International és barátaik ne izguljanak, minden rendben lesz.

De döntsék el, mit akarnak! Ha akarják, Ahmed mártír lesz, ha akarják, még lehet egy darabig terrorista, és vihetik az Európai Bíróság elé az ügyet. Neki mindegy, megoldja. Legalább futja a gázsiból egy-két kafferbivalyra és egy fél-legális oroszlánra is.

Hogy a magyar törvények szerint a minimum Ahmed tetteiért tíz év, akárhonnan nézik is, és a Szegedi Ítélőtábla igazából csak technikai dolgokra hivatkozva rendelt el újratárgyalást? Nos, Kedveske, most már tényleg ne fárassza!

Védte ő már Hunvald Györgyöt is, mi ahhoz képest egy szír terrorista?!

 

 

 

Fotó: magyarhirlap.hu