Botkáék Trianon-haknija

9

 

Kevés tragikomikusabb dolog van annál, mint amikor az MSZP hazafias próbál lenni. Most éppen Trianon keserű évfordulója kapcsán szólaltak meg. Ki nem találják, szerintük ki gyógyítaná be az évszázados sebet: az Európai Unió.

 

 

Molnár Gyula és Botka László stratégiai döntéseken törte a fejét. A hetet már sikerült határnyitással, CEU-val és civilekkel, no meg Soros és Botka brüsszeli útjával tematizálniuk, de kellene valami így Pünkösdre is.

– Te Laci, kik nem voltunk még a héten?
– Nézzük csak, Gyuszikám! Demokraták ugye mindig vagyunk.
– Ja, ez stabilan kipipálva.
– Én Brüsszelben voltam europer politikus és progresszív szocialista.
– Ok, ez is kihúzva. Amíg az EP-ben smúzoltál, tartottam pár lakossági fórumot, ott nyomtam a gazdag-ellenes dumát.
– Ok, akkor ez is megvolt. Orbánt gondolom mindketten szidtuk. Mi van még?
– Dolgozó ember?
– Áhh, az uncsi. Valami jobb kéne, Gyuszi!
– Megvan Lacikám! A héten még nem voltunk hazafiak!

S akkor Molnár Gyula gyorsan rákeresett a wikipédián június 4-re, hátha van valami jóféle évforduló, amire fel lehetne fűzni ezt a hazafiasság dolgot. Örömmel vette észre, hogy 97 éve ekkor írták alá a trianoni békediktátumot. Ez de kapóra jött!

Ezt követően a Magyar Szocialista Párt kiadott egy nagyszerű hakni-közleményt, amelyben leszögezte, hogy a Trianon által okozott sebeket csak az Európai Unió képes meggyógyítani. Sőt, örüljünk és vigadjunk, mert a javukat Brüsszel már orvosolta is! Amit meg még nem, az meglesz percek alatt – ja, és az MSZP vitte be az EU-ba Magyarországot, bezony! Amúgy meg, most már európainak és nem magyarnak kell lenni!

Hát nézzük csak, hogy mit is orvosolt ez a nagyszerű Európai Unió!

Erdélyi, felvidéki és horvátországi magyar kétségkívül szabadon járhat az anyaországba. Habár, ha a migráns-import Brüsszel tervei szerint halad, rövidesen ennek is annyi, visszatér a Schengen előtti világ.

Igaz, a határon túliak egy részének van már magyar útlevele, de ahhoz az EU-nak annyi a köze, mint a Tisztelt Olvasók zömének az ausztrál lovaspólóhoz. Ez vonatkozik azon országokra is – elsősorban Szerbiára és Szlovákiára – amelyekkel az Orbán-kormány jó viszonyt alakított ki, s azt a felvidéki és vajdasági magyarok is megérzik. Gyurcsány és Bajnai idején mást éreztek…

Az Európai Uniónak van köze ellenben ahhoz, hogy a nemzeti kisebbségeket Brüsszelben páriaként kezelik. A baszk és skót függetlenségi szavazások óta az autonómia szitokszó, a kisebbségi jogok pedig valahol a homofóbia és a fasizmus között szerepelnek az uniós bünti-listán.

Vegyük példának az erdélyi magyarokat. A román hatóságok folyamatosan csorbítják jogaikat, csütörtökön például Marosvásárhelyen elkezdték a magyar nyelvű utcanév táblák lecserélését. Törvényellenes ez? Az. Ellentmond az európai normáknak? Igen. Mit csinál Brüsszel? Semmit. Mint ahogy korábban hallgatott a magyar oktatási jogok semmibevétele, a magyar jelképek de facto betiltása kapcsán is.

Az MSZP-vel kapcsolatban most kézenfekvő lenne emlékeztetni a kettős állampolgársági népszavazás „huszonhárommillió románjára”, de ne tegyük. Valamelyik MSZP-führer azóta már mondta, hogy sorry, nem így gondolták. Nyilván csak „fordítási hiba” volt, szocialistából magyarba nehezen lehet értelmezni a hazafiasságot…

Nem utolsó sorban a nagyszerű Európai Uniónak köszönhetjük a kárpátaljai magyarok hányattatásait is. A kisebbségeket, és így a magyarokat elnyomó Porosenko-kormányzat euró – és persze dollár – milliós segélyekből van még mindig hatalmon.

Brüsszel hosszú hónapok óta nem reagál arra, hogy Kijev rövidesen konkrétan betiltja a magyar nyelvű oktatást, sőt a kisebbségi nyelvek használatát is bármilyen közintézményben. Ami alatt a jelenlegi törvénytervezet még a kocsmát is érti. Mondhatnánk, meg akarják várni a törvény hatályba lépését. Érdekes, a magyar civil törvény kapcsán speciel nem ennyire türelmesek…

Szóval ennyit ízelítőül abból, hogy az EU miképpen gyógyítja be Trianon sebeit. És mit ünnepel ennyire Trianon évfordulóján a Magyar Szocialista Párt.

 
fotó: satoraljajohely.hu, a kép illusztráció