Pincsik Putyin és Orbán ellen

11

 

A kisütő napocska újra az utcára csalta a tüntikézőket, ezúttal az oroszok ellen. A lánglelkű szónokok felhívása ellenére Putyin nem mondott le, és a résztvevők komoly megdöbbenésére az Orbán-kormány sem készül megbukni.

 
Brendon demokrata aktivista elégedetten nézett ki tegnap az ablakon: az időjárás újra viszonylag tünti-kompatibilis lett, indulhatott az orosz nagykövetség elé bepótolni a múlt héten elmaradt megmozdulást. Brendon most mindenképpen menni akart, mert volt némi lelkiismeret-furdalása amiatt, hogy a hideg és az eső miatt ennyi haladékot adott a putyini diktatúrának. Na, de most kapnak a ruszkik! Megbosszulja Komáromy Gergőt! A demokraták nem lesznek Putyin pincsijei!

Brendon demokrata aktivista ugyanakkor óvatos is volt, az indexen ugyanis azt olvasta, hogy az orosz titkosszolgálatok is készülnek a tüntire. A Simicska-média legfüggetlenebb és legszakértőbb zászlóshajója szerint a követség kertjében már délelőtt tucatnyi kissámlit telepítettek, amelyeken FSZB-ügynökök fognak ülni talpig lehallgató készülékben. Sejtették, az orosz katonai hírszerzés akár ellenakcióra is készülhet.

Brendon ezért alaposan felkészült a tüntire. Először is dupla zoknit és téli csizmát vett, mert mi van, ha az orosz kémek kitörnek a követségről és elhurcolják őt Szibériába gulágozni. Ezért némi megfontolás után a tünti-tatyóba belepréselte a nagypapi molyette usankáját is.

Azonban ott volt a kiber-támadások veszélye, nem beszélve a mindent felderítő moszkvai infrasugarakról. Ezért Brendon gyorsan kibélelte alsónadrágját alufóliával, majd némi töprengés után a tünti-sapi belsejébe is tett belőle. Nehogy már a Putyinék olvassanak a gondolataiban!

Brendon demokratikus aktivista ezután telefonja adatait törölte, nehogy az oroszok kezébe jusson Gulyás Marci és több vegán étterem bizalmas telefonszáma. Biztos, ami biztos, a mobil képernyővédőjét is lecserélte egy félmeztelenül vadászó Putyin képre. Itt egy pillanatra megint elmélázott, lehet, hogy mégis szeretné, ha elhurcolnák Oroszországba? Tulajdonképpen ő szívesen lenne Putyin pincsije… Esetleg keresse meg az ügyben Magomed csecsen vodkaárust?

Na, ennyit röviden a tegnapi tüntetés törzsközönségéről. A tünti-bulizók most kiegészültek néhány „demokrata” politikussal is. Az amerikai sajtóattasénak erről igen könnyű volt jelentést írnia, mindössze elővette a legutóbbi Függetlenség napi fogadás ellenzéki vendéglistáját, azt másolt.

A szónokok felhozatala is roppant izgalmasan alakult, Gulyás Márton például lemondta, mert a négy tervezett tünti-sztárból csak egy lett volna nőnemű, és ezt nem tűrheti egy demokrata. S ebben neki nagyon is igaza van, én például komolyan fontolgatom, hogy a jövőben csak olyan rendezvényen veszek rész, ahol legalább egy-egy kőfaragó és balett-táncos is beszédet mond.

Aztán végül a féltucat szónok között volt két női aktivista, egyikük, Nikó tünti-csajszi hosszú távú programot is hirdetett: Tünti-buli-fori!

A forit (értsd: forradalmat) aztán az egyik főrendező gyorsan lefújta, az még nem időszerű, most még be akarják tartani a törvényt. A nagyjából másfélezer lelket számláló „forradalmi pesti népnek” ez elsőre nem annyira tetszett, de aztán ránéztek a rendőrökre, és úgy döntöttek, hogy inkább beszédet hallgatnak.

Így megismerhették Lányi András író-filozófus szívbe markoló történetét arról, hogy milyen nehezen viselte, amikor a múlt század nyolcvanas éveiben csúnyán ránézett munkahelye párttitkára. Az orosz nép nevében Zsenya Beljakov melegjogi aktivista és CEU hallgató magyarázta el, hogy miért rendkívül korlátoltak és hülyék honfitársai, amiért Putyinra mernek szavazni – pusztán személyes javaslat, a közeljövőben kerülje azokat a helyeket, ahol az orosz nép is előfordulhat.

A demokraták első nagy problémája az volt, hogy Putyin „beleavatkozik a magyar ügyekbe”. Erre példa, hogy most sem tüntizhettek közvetlenül a nagykövetség előtt, csak pár száz méterrel arrébb, így hiába vették a sok vízalapú festéket. Abba most a kettős mérce jegyében ne gondoljunk bele, hogy hasonló esetben az amerikai nagykövetség körzetében hol lett volna az elkerítő kordon. Talán valahol Budafoknál…

Hogy ezen kívül még mibe avatkozik bele Vlagyimir Putyin, az tegnap nem derült ki. Már azt leszámítva, hogy gázt és olajat ad el nekünk, amit amúgy máshonnan nem tudnánk megvenni. Persze, van progresszív megoldás: napkollektort minden demokratára! Ja, és persze Paks… Azt le kéne rombolni, atomenergia helyett mindenki generáljon szobabiciklivel áramot kedvenc sorozata idejére. Habár Paks is okés, ha az amerikaiak építik.

Mi van még? Várjunk csak… megvan. Putyinhoz hasonlóan Orbán is autoriter diktatúrát épít! Simicska oligarcha már évek óta Recsken csákányoz, az ATV kormánypropagandát sugároz, az index, a 444 és a 24.hu szerkesztőit pedig reggelente a mecseki uránbányából viszik Lázár Jánoshoz raportra.

Végül a tüntetést maga Puzsér Róbert zárta. A pesti demokrácia új fénylő csillagának beszédéről csak annyit, hogy tökéletesen megmagyarázza, bölcs őseink miért találták fel a kényszerzubbonyt.

Ezután következett a szokásos közlekedés-bénító, rendőrt provokáló tünti-séta. Először a Fidesz-székházhoz, majd az alkohol fogytával tovább az Oktogonra, ott van sörrel feltöltött dohánybolt bőven.

Útközben üvölteni és skandálni kell! Amit meg kellett hallania Vlagyimir Putyinnak is a Kremlben. Ha ezt mégsem tette, magára vessen, és jegyezze meg a „pesti ifjúság szavát”: tünti-buli-fori! Rettegj Vlagyimir, rettegj Viktor! Ezt a pincsik üzenik nektek!

 
U.I.: Ha a Kedves Olvasónak már nagyon elege van ezekből a buli-balhézókból, nincs egyedül… De sajnos, ha nem írjuk le unos-untalan mi is, hogy mi történik a pesti utcákon, azt fogjuk hallani és olvasni, hogy kizárólag tiszta arcú, jobbat és szebbet akaró, kulturált egyetemisták tüntetnek. Gyönyörű szólamokkal és transzparensekkel – és elfelejtjük, hogy már többségében fizetett kukaborogató, részeg idiótákról van szó, akiknek kedvenc jelszavuk a köztársasági elnök demokrata szinonimája, a „Bajszos sz@r, sz@ros bajusz”.

 
fotó: delmagyar.hu