Gazsi! Legyünk civilek!

5

 

A világ összes ballib kövét megmozgatják a hazai „civil” szervezetek, hogy ne kelljen beismerniük, hogy Soros György pénzeli őket. Miközben csak azt várják el tőlük, amit egy egyszerű magyar embertől, cégtől. De ők törvényen kívüliek lennének.

 

Két tekintélyes, törvénytisztelő úriember, több generációs demokrata beszélget valahol a nyolcadik kerületi Magdolna utca magasságában.

– Te, Joci! Megyünk lopni?
Az ötlet megkapó és értékelendő, Gazsi! De fogalmazzunk cizelláltabban: menjünk jövőnk anyagi alapjait megteremteni.
– Te ittál, Joci?
– Ez ebből a szempontból részletkérdés, habár igen. De igazából civil alapítványi tréningen voltam, drága Gazsim. A lopás nem europer kifejezés, kérlek, erre a jövőben figyelj oda!
– Te szívtál is, Joci?!

Hősünk nem szívott, tősgyökeres alkoholista volt, noha ifjúkorában kacérkodott a Technokol Rapid Univerzális Gyorsragasztóval – és hangsúlyozottan nem barkácsolási célból. Hirtelen megvilágosulását és kifinomult modorát az elmúlt pár hétben szedte fel, miután a közmunkát sikerült egy, a Nyílt Társadalom Alapítvány és a Norvég Alap által támogatott „kisebbség felzárkóztatási kurzusra” cserélnie. Sőt, elvégezte az „ifjú vállalkozó és a civil világ lehetőségei” című tréninget is. Így magabiztosan fordult Gazsi zsebmetsző kollégához.

– Civil szervezetet alapítunk, Gazsi!

R. Rafael, alias Gazsi ezen erőteljesen meglepődött. De nyitott volt a világ új dolgai iránt, három törvényen kívüli-belüli gyermekétől eltanulta, hogy manapság mindennek van modern internetes neve is.

– Az amolyan banda-féle, Joci?
– Ne fraternizálj, Gazsi! A civil szervezet, az az állampolgári jogok megvédésére szerveződik, védjük a sajtószabadságot, a felsőoktatás függetlenségét és a fehér bálnákat is!

R. Rafael, alias Gazsi erre megjegyezte, hogy a Magdolna utcában emberemlékezet óta nem volt védeni való fehér bálna, a másik háromról meg nem tudja, hogy mi az. Meg egyébként is, ebből hogyan lesz lovetta? G. József megvetően nézett társára, akin világosan látszott, hogy nem csak az általános iskola zömét, hanem a civil alapítványi tréningeket is elkerülte. Magyarázta:

– Először is elmegyünk a rendőrségre és bejelentést teszünk!

R. Rafael, alias Gazsi csuklani kezdett. Egyetlen felmenőjéről se hallott olyat, hogy önként látogatott volna el hatósághoz. Nem jutott szóhoz. Társa folytatta:

– Ott bejelentjük, hogy a Civil Józsefvárosiak Nonprofit Akácvédő Kerekasztala tüntetést szervez a Gold City ékszerbolt elé!
– Ott van akác?
– Majd a rendőrök keresnek. Ők biztosítanak, addig mi demokratikus állampolgári jogainkkal élve elfoglaljuk az ékszerboltot.
– Azaz lopunk? A rendőrök nem szólnak?
– Nem tehetik, hiszen akkor demokratikus véleménynyilvánításunkat akadályoznák. Ez ellen azonnal tiltakozna a Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért is.
– S ez jó nekünk?
– Most akarsz lopni Gazsi, vagy nem?!

R. Rafael, alias Gazsi végiggondolta a hallottakat. Tisztában volt vele, hogy sohasem lenne komolyabb esélye egy CEU ösztöndíjra – egyáltalán, honnan kerülnek a fejébe ilyen hülye szavak? Többet nem hagyja híradón a tévét… -, de azért élettapasztalata azt diktálta, hogy az ekkora simlit a magafajták ritkán ússzák meg. Szóvá is tette:

– Nem lesz ebből marha nagy verés nekünk az őrsön, Joci?
– Annál jobb Gazsikám, annál jobb! Akkor mi demokratikus mártírok leszünk. Egész Európa civilizált közvéleménye mellettünk áll majd ki. Ha azt mondják, hogy loptunk, mi azt mondjuk, hogy a Civil Józsefvárosiak Nonprofit Akácvédő Kerekasztala nem lop, az pedig, hogy honnan származnak a bevételei, az senkire sem tartozik egy plurális, a fékek és ellensúlyok rendszerére odafigyelő demokráciában!
– De Józsi! A zöldséges Ricsi is készít adóbevallást, azt mondja, bele kell venni, honnan jön a pénz, meg hogy miből mire költ.
– No, ez a lényeg, Gazsikám! Ő egyszerű csóri vállalkozó, mi meg civil szervezet vagyunk. Mi a törvények felett állunk! Miénk a lopás szabadsága, Gazsikám, lesz itt demokrácia, édes tesókám!
Tegnap több civil szervezet sajtótájékoztatót tartott, ahol „megbélyegzőnek és nem az átláthatóságot szolgálónak” nevezte a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot. Ők ezért ezt elutasítják. A rendezvényen ott volt az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság, a Transparency International Magyarország, a Társaság a Szabadságjogokért és a Háttér Társaság is.

Ezen társaságok egy része nem tagadja, sőt büszke rá, hogy százmilliókkal támogatja őket Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa. Szerintük ezt ők eddig sem titkolták, azonban ha most „lepapíroznák”, akkor „stigmát ragasztanának a nevükhöz”. Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa leplezetlen politikai célokat fogalmaz meg.

A magyar kormány ennek ellenére nem akarja betiltani ezeket a „civil” szervezeteket, csak azt kéri, ők is mondják meg, honnan van a pénzük. Ez elvárás minden egyes magyar vállalkozástól, sőt Öntől is, Kedves Olvasó, amikor minden egyes forintról elkészíti adóbevallását. A Soros Györgyhöz köthető „civilek” ezt passzolnák. Picit sem zavarja őket, hogy ilyet nem tehetnének meg még a roppantul rajongott, demokratikus Amerikai Egyesült Államokban sem.

A fent említett sajtótájékoztatón nem voltak ott gyermekmentő, rákellenes, időseket és mozgássérülteket segítő szervezetek. Nem voltak ott a hajléktalanoknak ruhát és ételt osztó, sőt a falusi könyvtárakat üzemeltető, tanyáról iskolába járó gyerekeket, hátrányos helyzetű embereket támogató szervezetek képviselői sem. Egyszóval, civilek – a szó legnemesebb értelmében segítő szándékú civilek – nem voltak ott. Se a sajtótájékoztatón, se a tünti-bulikon. Vajon miért?

Végezetül: a civil álca alatti politikai agymosás semmivel sem jobb a köztörvényes lopásnál. Sőt.

 

 

 

Fotó: fportal.hu