Jobbik – elmegyógyintézet?

9

 

A Soros-egyetemet védte és Bayer Zsoltot támadta tegnap a Parlamentben a Jobbik. Ha ezt akárcsak egy éve leírom, diliházba javasolnak. Most viszont éppen Vona Gábor küldetne Orbánékra elmeorvost. Biztos, hogy nekik van rá szükségük?

Kedves Olvasó, hogy félreértés ne essék, szeretnék ezzel a mai írással kapcsolatban három dolgot az elején leszögezni.

Egy: engem hihetetlenül hidegen hagy, hogy Vona Gábor fényképezkedik-e kiskutyákkal, kiscicákkal, kisdedekkel vagy éppen örökbe fogad-e egy cukkancs vadbivalyt a gyöngyösi állatkertben.
Kettő: az sem érdekel, hogy Vona Gábor hord-e gárdista mellényt, vagy átment decensen drága Armani-politikusba, akinek cipőjéről visszacsillan a fekete óriás Audi kontúrja.
Három: végképp nem az én dolgom, hogy Vona Gábor a lányokat, a fiúkat szereti-e, illetve őriz-e otthon az ágya alatt műanyag Jedi-kardot, vagy tündérszárnyas Barbie-babát.

Mindennek ugyanis semmi köze sincs a Jobbik valódi tevékenységéhez és megítéléséhez, ez politikai önreklám és ellen-píár, mindenki fogadja be gyomrához méltóan.

Egy darabig ezt gondoltam a Jobbik „arcfelvarrási-kampányáról” is. Mondtam, a srácok a második parlamenti ciklusra megunták az ellenzéki létet. Önkormányzatokat persze vezetnek, de hát az még nem túl nagy zsuga. Vagy legyen, fogalmazok másképpen: ezzel még nem tudják megvalósítani titokzatosan fantasztikus, az országra minden szépet és jót hozó programjukat.

Abban nem hittem, hogy egy gárda-gyökerektől megszabaduló, „szobatiszta” Jobbik a Fidesz helyébe léphet. A korrupciós kártya ugyan jó lap, de a párt másfél ciklusnyi ellenzéki lét alatt produkált annyi „ügyet”, hogy a Grál-lovag szerep hasonlóan álljon neki, mint az MSZP-nek. De abban talán volt fantázia, hogy ha meg is gyengülve, de radikalizmus nélkül közelebb kerülhet a hatalomhoz.

Akár a Fideszt, akár a „demokratikus ellenzéket” kisegítve. Elvtelen álláspont ez? Maradjunk annyiban, hogy reálpolitikusi. És még mindig nyomathatják az említett mantrát, hogy ez azért kell, hogy a hatalom közelében legyenek, mert csak úgy valósíthatják meg programjukat. S akkor újra nemzetiek, kemények és gerincesek lesznek.

Ennek a taktikának elemi logikája volt, hogy mindenben nemet mondjanak, amiben a Fidesz igent, és vice versa. Amíg kisebb-nagyobb ügyekről volt szó, ez különösebben senkit sem zavart, talán sokaknak tetszett is, nézd, milyen karakánul a hatalom ellen mennek a srácok!

A migránsok, a kvóta-népszavazás ügyében viszont a Jobbik már alapértékeit dobta sutba, ez már nem volt egyszerű trükközés. Hiszen a fideszes táborból a migránsok beengedésének kvázi támogatásával egy szavazatot sem hoz el Vona Gábor. Sőt, a tradicionális baloldali voksoló is irtózik az illegális bevándorlóktól, nem véletlen, hogy az MSZP csak az urnáktól való távolmaradásra mert buzdítani. Vagy liberális szavazókra pályáznak?

Akkor mire fel mindez? Politikai hiba, vagy kényszer?

Aztán jött a CEU-ügy. Hagyjuk, kérem ezt a „felsőoktatás szabadsága” blablát, ebben már a széplelkek is csak két füves cigi és hat rendőr felé hajított dobozos sör után hisznek. Itt Soros Györgyről, az ő érdekeiről volt szó – és a Jobbik az ő oldalára állt! El tudták volna ezt képzelni akár egy évvel ezelőtt is?

Vona Gábor a „demokrácia ünnepének” nevezte, hogy a Jobbik a múlt héten támogatta a ballib oldal alkotmánybírósági CEU-beadványát. De miért kell annyira ünnepelni ezt a „demokráciát”, hogy minden adandó alkalommal előhozzák a Soros-egyetem ügyét? Például tegnap a Parlamentben, amikor erről még egy Szél Bernadett vagy egy Kunhalmi Ágnes sem beszélt?

Szávay István jobbikos képviselőnek azonban újra ez volt a legfontosabb, no meg az, hogy a kormány határolódjon el Bayer Zsolt egyik publicisztikájától, amelyben megjegyzi, hogy kezd már nagyon betelni a hócipő a tüntizőkkel. Kiért is van, kit is véd a Jobbik?

Egy pillanatra aztán tegnap azt gondoltam, hogy nem kell semmi „háttérhatalmat” keresni a Jobbiknál, egyszerűen valami megkattant náluk. Ez akkor merült fel, amikor Vona Gábor nemzetbiztonsági okokból elmeorvosi vizsgálatot javasolt felírni minden egyes kormánytagnak. Gondoltam, jártas az ügyben, azért javasolja…

De Vona Gábor nem őrült, sőt talán az ország egyik legpragmatikusabb politikusa – a szó legtágasabb értelmében. S akkor nagyjából minden világos lett. A Jobbik „néppártosodásakor” letett arról, hogy belátható időn belül hatalomra jusson. Más utat választott.

A Jobbik egyfelől gesztust – mit, gesztust… – tett Soros György felé, abban reménykedve, hogy a spekuláns milliárdos segít szobatisztává tenni a pártot Nyugaton, idehaza meg szól az érdekükben a „demokratáknak”. Ebből nem lesz persze koalíció, annyira Vonáék nem tudják kisminkelni magukat, de azért több minden csurran-cseppen. S persze Soros „barátsága” sem utolsó szempont…

Másfelől Vona alkut kötött a „Lajossal”. Ebből az ügyletből a Jobbiknak nincs politikai haszna, hiszen a mágnást csak az Orbán elleni bosszú hajtja. Nem a Fidesz leváltása az érdekes, hanem, hogy Orbánnak minél többet ártson, tarifa nem számít. A Jobbik ebben csak eszköz, még ha alighanem igen jól fizetett eszköz is. 

Hát ennyi maradt mára a nemzetmegváltó, elitellenes radikalizmusból… S ez az érdekes, nem az, hogy van-e Vonának Moncsicsi-gyűjteménye.

 

 

 

Fotó: 24.hu