Veszítsenek a magyarok!

8

 

„Futball vs. nacionalista hőbörgés = 3:0” – ezt a bejegyzést sikerült tennie a Facebookon a portugál-magyar mérkőzés után Szanyi Tibornak. Az mszp-s képviselő nem az első „demokrata”, aki egy magyar vereségtől érzi jobban magát.

 

Lehet-e eléggé utálni Orbán Viktort? Lehet-e annyira utálni, hogy az felülírjon mindent? Ésszerűséget, hazafiságot, sportszeretet, bármit? Nos, a „demokratikus ellenzék” válasza egyszerű: nem csak lehet, kell is! Mindenben és mindenhol, a miért érdektelen – más üzenetük, mondjuk, az EU hátsójának polírozásán kívül nem nagyon van. Baloldal, liberalizmus, dolgozó ember és emberi jog, az csak pr-duma.

A sportról az ember azt gondolná, hogy bizonyos határokon belül pártsemleges dolog. Jó, nem nagy titok, hogy az ilyen-olyan klubcsapatoknak idehaza és külföldön is vannak politikai szimpátiái. De a nemzeti mez amolyan szent dolognak tűnt sokáig. Azt nem illett napi pártcsatározásokba belekeverni.

Szombat este a magyar labdarúgó válogatott kikapott az Európa-bajnok Portugáloktól. Valljuk meg, a 3-0 reális eredmény volt, ez különösebb sportszakmai háttér nélkül is nyilvánvaló. Mit kellene erre mondania egy politikusnak? Semmit. Nincs ebben a kérdésben semmi dolga.

Szanyi Tibor uniós szocialista képviselő azonban úgy gondolta, ő ehhez is ért. „Futball vs. nacionalista hőbörgés = 3:0. Nagy kár, hogy a magyar válogatott hátterében ez van.” Mi van? Orbán játszott Portugáliában? Orbán állította össze a csapatot? A játékosok Orbán nevét skandálva és fokost forgatva mentek ki a pályára? Storck kapitány erőspaprikát ropogtatva csikós bőgatyában rohangált a pálya szélén?

Nyilvánvaló marhaság. Persze Szanyi kapitány gyakran van víg kedvében, ahogy a tévén van gyerekzár, az ő esetében a Facebook rendszeresíthetne bizonyos esetekre Szanyi-zárat. Nem érdemes komolyan venni. Sőt, az egészre egyetlen szót is kár lenne szánni, ha mindez nem lenne a fent említett folyamat része.

Talán még tetszenek emlékezni a 2012-es londoni olimpiára. Az egész ország azért szurkolt, hogy a pólóválogatott hozza el sorrendben a negyedik aranyat is. Nem sikerült. Egy „széles látókörű független” belvárosi publicista erre leírta: „Így kellett Orbánnak! Most jól megkapta! Nehogy már ünnepeljen!” Az illető nevét nem írnám most le, még mindig jelennek meg irományai, és az utcán is előfordulhat, érdemtelenül is kíméljük testi épségét.

De például Bartus László a távoli Amerikában a magyaroktól biztonságos messzeségben tengeti napjait. Az Amerikai Magyar Népszava hasábjain tavaly sikerült „fasiszta csőcseléknek” titulálnia a Budapest utcáin a magyar válogatottat ünneplő embereket, akiknek legalábbis gumibot, de gyaníthatóan szíve szerint leginkább rendőrsortűz járna egy tisztes demokráciában.

Itthoni „értelmiségi” barátai tudták fokozni. Miközben a magyar válogatott egyre jobban játszott, azon sopánkodtak, hogy most akkor a választási retorikából kivehetik a stadionokat és a sportot, és Orbánt a foci lendíti át a harmadik ciklusba. Így most a demokráciának vereség kell! Kapjanak ki a magyarok! Essenek pofára! Aztán a belga 4-0 után fellélegeztek, kikaptunk, újra játszhattak „hazafi” szurkolót. Előkerült újra a fordított olasz trikolor is -, mert hogyan becézné másképp a stand up-on nevelkedett europer ember a magyar zászlót… Magukban röhögve búsonghattak, gúnyolódhattak Orbán sportszeretetén.

Aztán jött az olimpia megfúrása, most a vizes világbajnokság lejáratása. Természetesen a drágaság, a megugró költségek, a gyanított korrupció miatt. Ezt azok mondják, akik a négyes metrót gründolták…

Kérem, a helyén értsék: messze nem vagyok meggyőződve arról, hogy Magyarországra a jelen pillanatban ennyi stadion kell. Azonban abban biztos vagyok, hogy egy felépült sportpálya többet ér, többre hasznosítható, mint mondjuk egy kormányzati negyed, amelyre felvették a milliárdokat, de a „valami” helyett csak egy szép makett készült.

Az úrelvtársak nagyon Orbán helyére akarnak ülni. Annyira hiányzik a kasszakulcs, hogy már szinte fáj. Mit „szinte”? Már nagyon, már annyira, hogy üvölteni kell!

A téma iránti természetes fogékonyságuk mellett ezért is jön elő a „dögöljön meg a szomszéd tehene” mentalitás is. Az, hogy minden, ami az országnak, az embereknek fáj, az nekik jó, mert Orbánhoz köthetik, mert mindent hozzá kötnek – sajátos módon ezzel saját maguk teremtik meg amúgy a miniszterelnök mindenhatóságának mítoszát.

Bukott aranyérmek, prosztó közterületfelügyelők, rossz időjárás – ezért Orbánt kell okolni! Ha jönne még egy jó pestisjárvány, na, az lenne az igazi demokrata farsang! Annál csak külföldi felszabadító csapatoknak és dollármillióknak örülnének jobban.

A Kedves Olvasó most joggal kiált fel: de hiszen ez hülyeség, normális ember így nem gondolkozhat! Igen, ezt tökéletesen helyesen látják: normális ember valóban nem gondolkozhat így. Azonban itt a patrióta demokratikus ellenzékről esett szó…

 

 

Fotó: ujszó.com