MoMo menni parasztot látni

 

„Mi vagyunk a pestiek, ti meg a vidékiek” – országjáró turnéra indult a Momentum Mozgalom. El akarják adni, hogy most éppen bennük kell bízni, mert ők okosabbak és szebbek. És nagyon akarják a tutit.

 

A budapesti olimpia megfúrása megvolt, a média-hekkelés sikerült, mindenki a Momentum Mozgalomról beszél. Most kell pártot építeni, most kell aratni. „Ha vársz, ha tétovázol, elveszik a döntő pillanat” – írja a törvényes kormányok megdöntésére kidolgozott kézikönyvében Gene Sharp amerikai professzor. Budapesten sokan bebiflázták ezt a tananyagot, voltak, akik túl is tanulták. Azonban a főváros sajnos nem az egész ország, a kérdés, mihez lehet kezdeni vidéken? Csak képzeljék el…

Álmosan gyülekeznek a vitézek. Valahol a pesti bulinegyedben, a Gozsdu-udvar környékén. Mondjuk, szombat, hajnal déli fél tizenkettő körül. Indulnának fővároson kívülre is terjeszteni az eszmét. Orosz Anna MoMo vezetőségi tag lelkes, hozott saját kezűleg sütött kis gluténmentes szója-falatkákat is. Aranyos momentum-matricás selyem masli is van mindegyiken. Ha ez nem jön be egy vidéki piacon, mi más? Mert a kolbászzabálásról is le kell szoktatni a mezőgazdasági menedzsereket, ne képzeljék már parasztnak magukat az Európai Unióban!

 

A szegedi balhé

Orosz Anna MoMo vezetőségi tag észreveszi Fekete-Győr Andrást. A Momentum Mozgalom elnöke morcosan lohol, útközben cseréli le az esti buli-szerkót a forradalmi zöld kapucnis kabátra. Szemcseppel bűvöli kristálytisztára tekintetét, lehet, nyilatkozni is kell majd, szóltak a média-coachok…
Dühösen fordul Annához.

– Anna drágaságom! Mi a túró volt Szegeden, a fórumon?
– De Andris, mindent úgy csináltunk, ahogy mondtad…
– Mit mondtam?
– Hát, hogyha valaki beszól, akkor,– miért kiabálsz már velem? – ne szóljak semmit, mondjam, hogy várja ki a végét, aztán „beszéljük meg”. Ez a szlogen, nem?
– Az… De azt is mondtam, hogy hagyjátok a szegedi tuskókat szerepelni! Beléd kötöttek az olimpiások?
– Belém, de ügyesen kitértem. Volt a mieink között, aki üvöltött, sáljánál fogva lógatta volna fel a fideszeseket, de én intettem, hogy ez nem jó. Ez így rendben van, nem?
– Anna, ez most komoly? Az volt a terv, hogy verekedés lesz, vér lesz Szegeden, a rendőrök bevisznek titeket. Mi meg tüntetünk utána a yard előtt. Orbáné a rendőrség, Botkáé a város, mindkettőre rászállunk! Köcsög fideszes, köcsög szoci! Mi meg függetlenek, nyakig! Mit nem értesz ezen? A Tomi már odakérte a médiát is! Aztán itathatta őket üresbe…

Közben megérkezik Soproni Tamás MoMo-alelnök. Ő is dühös, ilyenkor mindig lendületesen balról jobbra löki a haját. Egyesek szerint ez hat a csajokra, mások szerint egy bizonyos Adolf Hitlert idéz, de hát a politikai technológiát, ha sikeres, nem kell magyarázni. Soproni most ezzel a hévvel nyomja Orosz Anna arcába is okostelefonját: „Itt van a Sharp könyvében a 195. pont! Bebörtönzésre irányuló törekvés. Mit nem lehet ezen érteni?!”

Tulajdonképpen meg lehet érteni. Minden meg volt szervezve. Minden terv szerint ment. Szegeden egy kávéházban tartottak péntek este fórumot a MoMo aktivisták. Ott voltak sajátjaik, a forgatókönyvnek megfelelően az első sorokat elfoglalva, mások a tömegben „elrejtőzve”. A Momentum napokkal korábban érkezett koordinátora elmagyarázta a helyieknek: az LMP-sek azzal kúrják el mindig, hogy elmennek az akció előtt piálni vagy füvezni, és mindig késnek. Piálni bent is lehet, leteszed a táskát, foglalod a helyet, aztán kimész a pulthoz feltöltődni: „szerinted miért krimóban rendezünk lakossági fórumot, drága barátom?” S tényleg, mit nem lehet ezen megérteni? Olyan szobatisztán demokratikus ez az egész.

Az olimpia megfúrása után papírforma volt, hogy sokaknak ez nem fog tetszeni, nem kellett ahhoz sem nagy ész: fideszesek is járnak arra, s bármily érthetetlen, nem minden egyetemistának adható el a MoMo jelvény. Borítékolható volt, hogy balhé lesz, erre készültek. Aztán elszúrták. Most mivel fogják meg a vidéket?

 

Merre az arra?

Fekete-Győr András fáradtan nekidől a falnak. Most akkor tényleg: merre? Főleg így nagyon reggel? Megbeszélték, hogy Szeged után mennek tovább, jön ő is. De Szegeden nem csak a balhé elmaradása volt a gond. A helyiek nem értették a gondolatot, nem akarták megvenni a nekik kitalált Terméket. A csodálatos, ifjúi és nagyon új rendszerváltást, hogy ők hozzák el nekik a Kánaánt.

Hiába mondták nekik, hogy minden csodás lesz, „ha megalakítjuk a cselekvés köreit, ahol helyi és országos problémákra próbálunk megoldást találni”. A válasz még a momásra itatott egyetemistáknál is az volt, hogy „aztán az miért lesz jó nekik”?

Orbán megbukik? Hát az nem. Vagy nem most…
Nagyobb lesz az ösztöndíj? Hát persze, majd egyszer…
Lesz melóm diploma után? Hát, lesz rá programunk…
Lesz lakásom? Hát talán, ha veszel. Faternak van zséje, nem?
Jobb lesz az egészségügy? Hát még szép, de majd csak…
Akkor meg mi van? Hát mi politizálnánk, nektek meg ugye ez nagyon jó…

Hát ezt ugye nem lehet eladni a „prosztó” vidékinek. Mert a romkocsmában egyszerű, italt rendelsz, megszállott tekintetet vágsz, aztán előadod, hogy neked alapértékeid vannak: „teljesítményelvűség, szolidaritás, a giccses, izzadságszagú nemzeti büszkeség helyett egy felszabadultabb, pozitív nemzetkép”, ez az, amit akarunk. Aztán szidod Orbánt, az olimpiát, esetleg kicsit ügynöközöl és előrántod a homofób és fasiszta kártyát.

 

Hát… és Komárom?

Menjünk akkor megint vidékre? – merengett el Fekete-Győr András. Egyébként sem volt az egészhez kedve. Tagtársai se különösebben lelkesednek a külső projektért. Bazsi MoMo törzstag például a múltkor már a békásmegyeri kitelepülés miatt is balhézott, a HÉV-en nem volt büfékocsi. (És tényleg, mi van ebben a városban? Tarlós meg még hímsoviniszta is, biztos azért csinálj ezeket.) Lalek pedig amiatt akadt ki, hogy rendben van ez a vidékjárás, ő többször is lement már Londonból Brightonba, nade Nyékládháza azért már tényleg bevállalhatatlan távolságban van. Benji meg azon dulifulizott, hogy ha egyszer már megtanulta utánozni a bostoni akcentust, most már nehogy a kecskeméti szlenget tanulja. Meg ezek a Tisza-menti Dunántúlon valahogy nem értékelik kellőképpen a transzszexuális szolidaritást.

Összegezve: Fekete-Győr András elment hunyni egy kora délutánit, hiszen a legjobb világmegváltóknak is jár a kispárna.

Estére azonban megint jön Soproni Tamás MoMo-alelnök, ő ilyen, szeret jönni. Mondja, Komáromban is gáz van. Ott is a rohadt sötétben bujkáló olimpiások, no meg a még sötétebben ólálkodó fideszesek rontják a levegőjüket.

Ezek a mocskok, ezek a demokráciát semmibe vevő Kubatov-huszárok véleményt nyilvánítottak ott, ahol ők is! Egy, a MoMo által nyilvánosnak, amolyan lakossági fórumnak hirdetett rendezvényre jöhet olyan is, aki nem ért velük egyet? Jesszus Mari! Hát nem tombol az orbáni diktatúra, hát nincs itt mérhetetlen elnyomás, lelkeim?! Hát, hogy tud így levegőt venni a nemzet? 

Fekete-Győr András MoMo elnök ezekben a drámai, sorsfordító pillanatokban tud a legjobban eltöprengeni. Bölcsre, fontolóra veszi a dizájnt. Ilyenkor – erről több ballib médium is beszámolt már majdnem élőben – nagyon okosan tud nézni a jövőbe. Meg is szólal.

– Tomi, mi volt Komáromban a terv?
– A hivatalos?
– A hivatalos. Van nekünk másunk is?
– Nincs elnököm, nekünk ilyenünk eszünkbe se jut!
– Akkor?
– Akkor összejött Komárom egy bájosan furcsa kocsmájában 20-30 demokrata, hogy kis csoportokban beszéljék át a Momentummal az oktatás, egészségügy, lakhatás helyi problémáit, kérdéseit. S rájuk törtek a fasiszták.
– Ezt elhiszik?
– Ott volt a médiánk, hiszik, nem hiszik, ezt kapják. Mi vagyunk a mártírok, az úristenit neki! 

Fekete-Győr András MoMo elnök mindezek fényében úgy döntött: újra kell gondolni a vidék fogalmát. Folytatják természetesen a balhé-turnét, bevált, jöhet, fizet. De új, megbízható káderek is kellenek. Össze kell szedni a liberális veteránokat, az ex-szadeszosokban és buktatott szocikban eddig is az volt a jó, hogy nem kellett nekik semmit magyarázni, legfeljebb a napidíjra kérdeztek rá. Csinálják ők, annyiszor átverték már a parasztot. Mi meg aratunk, az amúgy is egy szép népies kifejezés…

Érted? Parasztvakítás! He-he-he!

 
Fotó: valasz.hu