Szabadítsátok ki Ahmedet!
6
Orbán Viktor migráns gyerekeket eszik reggelire, uzsonnára néhány cigány lurkó jut, vacsora előtt pedig rendszerint rátör a sajtószabadságra – legalábbis ez derül ki az Amnesty International friss jelentéséből.
Roppant jó dolog lehet az Amnesty International budapesti munkatársának lenni. Ennél talán csak a liechtensteini herceg űrhajózási miniszterének és a jamaicai női úszóválogatott strandmesterének van jobb állása. Hivatali kötelezettségből nincs sok, és az is kellemes. Igazából csak az viszi el az időt, hogy az ember felettesei számára kellő indokot találjon a munkakör fenntartására.
S ebben, valljuk meg, az Amnesty International budapesti munkatársainál kevés jobb van. Itt van például kapásból a jamaicai úszómester ügye! A Kedves Olvasó balga módon azt gondolja, hogy mi köze ehhez az AI-nak, és főleg a magyar fővárosban?! Hát rengeteg! Mert kérem, itt az emberi jogok és a jogegyenlőség sárba tiprásáról van szó!
Mert miért van Jamaicának női úszóválogatottja? Miért nem egyesített LMBTQ válogatottja van? Hogy ezzel az arcpirító jogsértéssel miért Pesten foglalkoznak? Hát kérem, először is egy globális világban a kérdés is sértő, a magyar AI-funkcionárius szolidáris funkcionárius, és bármikor helyszíni segítséget nyújt a jamaicai kollégának.
De nem is ez a lényeg, a budapesti AI szakértőinek a fülébe jutott, hogy valaki magát Rogán Antalt látta gumimatracot molesztálni a festői szigeten! Ha meg nem Rogán volt, akkor csak Lázár vagy Németh Szilárd lehetett ott snájdig bikinit lobogtatva. S ez bizony magyar ügy, ezzel foglalkozni kell, ezért fel kell emelniük a hangjukat a jogok megkérdőjelezhetetlen védelmezőinek!
Ki pénzeli az AI-t?
Tréfásan hangzik? Csak első blikkre, hiszen az Amnesty International tényleg foglalkozik hasonló súlyú témákkal. Van rá pénz és megfizetett emberállomány bőven. Honnan? Nos, ők természetesen elképesztően nonprofitok, a szónak következetes pénzeltüntető értelmében, haszon-forint vagy euró alig marad az új költségvetési esztendőre. Ezért a „honnan” kérdés feltétele csak krónikus előítéletekre utalhat. Azonban mivel az AI roppantul tiszta és átlátható szervezet, nincs semmi titka. Soros György látvány-alapítványától, a Nyílt Társadalomtól például csak 2013-ban kaptak pénzt, azt is nyaralásra. Az pedig, hogy az amerikai anyaszervezet kap-e dollármilliókat Soroséktól, és abból mennyi jut magyar projektekre? No de kérem, azért a beteges kíváncsiságnak is van határa!!!
Amúgy ezzel sem lenne gond, hiszen Soros úr csak jó ügyeket támogat, ők meg nagyon jó ügy, számlaszámuk is bárkinek a rendelkezésére áll. Tavaly például Norvég Civil Alaptól gurultak milliók, természetesen kizárólag emberi jogi kérdésekre. Ebben semmi célzatosság, semmi politika sincs.
Mert mi politika van abban a megállapításban, hogy „Magyarország évek óta mindent megtesz azért, hogy a háborúk és üldözés elől menekülők semmilyen védelmet ne kapjanak, az egész rendszer arra lett kitalálva, hogy távol tartsák a védelemre szoruló embereket?” Tetszik érteni? Mocskos senkiháziak vagyunk, mert megvédjük a határainkat, és csak azokat engedjük be, akikről azt gondoljuk, nem ártanak se nekünk, se Európának. El sem fogják hinni Orbánék gazságának határtalanságát: „több ezer ember ellen indult eljárás a határzár tiltott átlépése miatt”. Hol volt ehhez képest a Gestapo?
Ahmed, a hős migráns
Ott van például a legkirívóbb példa: Ahmed H. szíriai állampolgár meghurcolásának ügye. Ez a talpig becsületes ember akár diplomázhatna is menekült-tanból, ugyanis az Európai Unió jó féltucat országát megjárta már. Sőt, Cipruson bejelentett lakcímre is szert tett, családját is kihozta, de nem bírt felfedező vérével. Tavaly szeptemberben üzlettársaival együtt a szó legszorosabb értelmében megostromolta a röszkei határátkelőt. Megafon, embercsempész, utcakő – minden, amit az egyszeri határátlépő iszákjába gyűjt Európába menet.
Az Amnesty International szerint azonban a magyar hatóságok teljesen félreértették őt: Ahmed H. csak azért volt ingerültebb az átlagnál, mert híre jött, hogy Szíriában nem jutott elég gluténmentes bébitáp kedvenc kecskéjének. Ciprusi otthonában meg lakbért kellett fizetnie. Tökéletesen érthető, hogy az ember ilyenkor kétségbeesett cselekedetekre ragadtatja magát. Meg amúgy is, az egészről a magyar kormány és a magyar határvédő tehet! A rendőr miért nem tűrte barátiabban a kőzáport, és miért nem osztotta meg feleségét és lányát a kedves vendéggel?! Ezért fegyházbüntetésre ítélni a jó Ahmedet, ahelyett, hogy a magyar rendőrt vinnék Hágába? Botrányos, dübörgő diktatúra van ezen a Magyarországon!
Jogvédő étlap
Megrendelésre készült az AI jelentése? Előre meg volt írva az ítélet, és hozzá szabták a pesti szakik a tényeket? Fel sem tételezném. Demokrata ilyet nem csinál, az meg puszta véletlen, hogy az Amnesty International vizsgálatának eredménye szinte teljesen megegyezik támogatóik és pénzelőik Magyarország elleni vádjaival. Soroséval is, a Norvég Civil Alap mögött álló skandináv igazságosztókéval is. Ahhoz sincs nyilván semmi köze a politikának, hogy pont tegnap tették közzé a jelentést, amikor a magyar parlament a migránsoknak kialakítandó határ menti tranzitzónákról tárgyalt. Mondván, amíg nem derül ki a belépőről, hogy miféle, ne mászkáljon szabadon az országban, Európában. Az AI szerint ez a „menedékkérők és terroristák összemosását” jelenti, ehhez képest a náci koncentrációs táborok kedélyes üdülők voltak.
Az Amnesty International jelentése ezen kívül hozza a „szokásost”, a cigányok elleni kormányzati terrort, a civil szervezetek vegzálását és természetesen a sajtószabadság lábbal tiprását – ész fel nem foghatja, hogy akkor miképpen lehetett tegnap mindenhol hallani és olvasni az AI vádjairól? Gyönyörű, mintha étlapról olvasnák.
A jogvédő-menü természetesen országról országra változik, ott van mindenhol a helyi specialitás. Persze a kedves vendég, azaz a megrendelő szájízéhez idomítva. Az Amnesty International egyetlen anyaga sem foglalkozik komolyan a kisebbségi nyelveket de facto betiltó ukrán nyelvtörvénnyel. De Szlovákiában is a pozsonyi meleg felvonulás, és nem a magyar nyelvű felvidéki utcanév-táblák hiánya a probléma. A magyarhoz hasonló éves jelentés fő témája pedig az, hogy egy pozsonyi panzió „biztonsági okokra“ hivatkozva utasított el három törökországi diákot. Romániában meg… nos, hogy ott mi fáj igazán az Amnesty Internationalnak, azt inkább az Olvasó fantáziájára bízom. Szárnyalhat szabadon, egyet biztosan nem talál: az erdélyi magyarok amúgy törvényben és számos uniós egyezményben biztosított jogait. Pontosabban – azoknak a hiányát…
Fotó: ngowatchdog.org
Nolimpia
2017-02-23 @ 08:26
Az Amnesty jelentése sajnos tényszerű. Szégyellem magam, hogy olyan országban élek, ahol a menekültekkel, kisebbségekkel szembeni diszkrimináció nemzeti sport.
bölcsuhu
2017-02-23 @ 11:36
Ki a fene tart itt, húzz elé a francba, lehetőleg a kedvenceidhez!
khm
2017-02-23 @ 17:21
A többség a demokrácia alappillére.
Amúgy bátran mehetsz,ahova akarsz. Ezt már az egyik gazdád is kimondta azzal a csücsöri szájával. Brcccss kifele.
warriorhun
2017-02-23 @ 22:01
Hogy a XXI. század elejének egyik kiemelkedő, magyarországi demokrata ikonját idézzem: “el lehet innen menni”!
Klárika
2017-02-26 @ 17:56
Nolimpia szakaszunk lejárt, megtettétek a magatokét, olimpia nem lesz. Pedig úgy látom, hogy különösen a “nemzeti sportok” bosszantanak titeket, betaszajtva a szégyenkezés Fekete által ásott gödrébe. Tehát tovább kell ásni, hiszen ha az O. el is maradt, de az általad is emlegetett “nemzeti sportok”, hja…
Nolimpia kollega, jobb érv híján megint szégyellni kell magatokat. Hát nosza, hazamenni, tükörbe nézni, magatokat szégyelleni és ha ezt elég lelkiismeretes módon hajtjátok végre, akkor már ki sem lehet merészkednetek szük otthoni kereteitek közül. Akinek ehnyi szégyellnivalója gyült fel, annak jobb ha nem foglalkozik az egyszerü nép igazságérzetének a felhergelésével.
Embereink azonbann nem lusták, neoballib ideológiájukon tovább dolgoznak.Nolimp kollega, ugyebár
Klárika
2017-02-26 @ 19:13
az AI nemes céljainak is harcosa.
Miért ne, legyünk mindnyájan nemes nagy lehelletüek, talán kapunk ezért majd egy díjat is.