A szent ember

10

 

Demszky Gábor magas állami  kitüntetésre pályázik főpolgármesteri tevékenységéért. Sőt, a 4-es metró projektért szívesen veszi, ha a Vatikán még életében kezdeményezi boldoggá avatását. Készséggel elfogad nagyobb prémiumot és kisebb ajándékokat is a hálás nemzettől.

 
Csoda történt Budapesten. Egy szent ember szállt le a napokban közénk, Kedves Olvasók! Maga Demszky Gábor, Budapest székesfőváros ötszörös polgármestere. Évek óta nem láthattuk. Hiányát ugyan viszonylag könnyen viselte a nép, de azért az emlékeinkben ott élt: mint egy egyetem melletti sokhetes másnaposság, vagy a tizenkétszer újraépített Combino-pálya.

De most újra eljött hozzánk, szerényen, visszafogottan. Semmi Boss-öltöny, még egy kósza Versace nyakkendő sincs. Decens zakó, fekete mellény, egyszerű ing, nyakig begombolva. Már-már aszkéta ez az ember, így képzelnek el egy mormon hittérítőt az amerikai filmekben. Ősz haja is bizalmat, meglett bölcsességet sugároz. És milyen szépen beszél, ő nem a ma politikusa, nem kertel, kimondja a tutit mindenről, így a 4-es metró beruházásáról is. Demszky Gábor nem kertel, ő nevén nevezi a felelősöket. Hosszú a lista, hiszen mégiscsak legalább 170 milliárd forintot nyúltak le.

Kíváncsi a Kedves Olvasó, kikről van szó? Íme elsőre a 25 fő felelős!

  1. Kovács Sándorné, a polgármesteri hivatal félállású takarítónője. Ő már 1994 tavaszán megjegyezte, hogy kellene még egy metró, mert nem tud bejárni normálisan Kelenföldről.
  2. Kovács Sándor, Marika félállású takarítónő férje. Ő tett előző este ingerült megjegyzést neje kelkáposzta főzelékére, ezért joggal okolható azért, hogy Kovács Sándorné dühében felvetette a 4-es metró tervét.
  3. Lőrinc Péter, a polgármesteri hivatal hobbi alkoholista portása. Ő dicsérte meg Demszky Gábor füle hallatára Marikát, hogy milyen szépen takarít. Így a főpolgármester újabb érveket kapott Marika szakértelme mellett.
  4. Rezső úr, főállású hajléktalan a Városház utcában. Ő kérdezte meg viccesen Demszky Gábort: „no, lesz metró, nagyságos úr?” A főpolgármesternek innentől nem voltak kételyei afelől, hogy a 4-es metróra valós társadalmi igény van.
  5. Magyar szakértői team. Ők vezették meg Demszky Gábort azzal, hogy a metrónál nincs olcsóbb közlekedési forma.
  6. Orosz szakértői team. Ők vezették meg Demszky Gábort azzal, hogy a metró tényleg jó és ők meg is építik.
  7. Nyugati szakértői team. Ők vezették meg Demszky Gábort azzal, hogy a magyar és orosz szakértők hülyék, és európai polgármester nem építtet ex-komcsikkal.
  8. Ottó, MSZP-lobbista. Ő vezette meg Demszky Gábort azzal, hogy az oroszokat hagyja, a szovjet államadósságot majd lerendezi a párt.
  9. Gábor, SZDSZ-lobbista. Ő vezette meg Demszky Gábort azzal, hogy van még egy párt. És vannak más jó barátok is.
  10. Lalesz, budapesti jóbarát. Ő vezette meg Demszky Gábort azzal, hogy luxus Audikat és Tuareg dzsipeket biztosított baráti használatra Demszky Gábornak. Emiatt a főpolgármester, ha akarta volna se tapasztalhatta meg közelről a budapesti közlekedést.
  11. Mirko, zágrábi jóbarát. Ő vezette meg Demszky Gábort azzal, hogy milyen cégek vehetnének részt a metróépítési projektben, és mennyi kitűnő beszerzésre lesz szüksége Budapestnek. A főpolgármesternek meg milyen jól állna egy horvátországi luxus-villa.
  12. Moris, párizsi jóbarát. Ő vezette meg Demszky Gábort azzal, hogy tucatnyi tanácsadó, reklám- és szendvicskészítő céget is bevont a projektbe. Ezenkívül alávaló trükkel rávette a főpolgármestert egy kalapkészítő alkalmazására is.
  13. Johnny, washingtoni jóbarát. Ő vezette meg Demszky Gábort azzal, hogy ráerőltette az Alphonse Capone pénzügyi szakember által meghonosított finanszírozási formákat a főpolgármesterre.
  14. Szép Henrik, besurranó tolvaj. Ő lopott el egy gémkapocs szettet a főpolgármesteri hivatalból, amiért Demszky Gábor kénytelen volt újraterveztetni az egész projektet, megtriplázva ezzel az eddigi kiadásokat.
  15. Hermész, a tolvajok patrónusa. Ő felelős azért, hogy annyi tolvaj volt a projektben, ő bűvölte meg Demszky Gábort, hogy semmit se vegyen észre.
  16. Poszeidón, árvizekért és földrengésekért felelős isten. Ő felelős az építkezés csúszásáért, a beázásokért, miatta kellett Demszky Gábornak újra megnövelnie a költségeket.
  17. Aphrodité, a szépség és szerelem istennője. Ő felelős azért, hogy más “projektek” vonták el Demszky Gábor figyelmét a metróépítésről.
  18. Medgyessy Péter miniszterelnök. Ő felelős azért, hogy miniszterelnök volt és így nem figyelt kellően Demszky Gáborra. És egyébként is egy KGB-ügynök, mit tehetett volna ellene a főpolgármester?!
  19. Hülye magyar választók. Ők felelősek azért, hogy megbukott az országra sohasem látott virágzást hozó MSZP-SZDSZ koalíció. Ha hatalmon maradnak, nincs semmilyen metró-ügy. Demszky Gábort átverték a hülye magyar választók.
  20. Még hülyébb budapesti választók. Ők felelősek azért, hogy Demszky Gábor nem folytathatta tovább áldásos városfejlesztési munkáját.
  21. A BKV igazgatósága, felügyelő bizottsága. Ők felelősek azért, mert rosszul építettek, miközben Demszky Gábornak azt mondták, jól építenek.
  22. Fővárosi Városüzemeltetési Bizottság. Ők felelősek azért, hogy Demszky Gábor figyelő szemét elkerülve mindenfajta döntést hoztak a város üzemeltetéséről.
  23. Fővárosi Közgyűlés. Ők felelősek azért, hogy mindent megszavaztak, amit Demszky Gábor előterjesztett, ezzel teljesen megzavarva a főpolgármester éleslátását.
  24. Az EU korrupció ellenes hivatala. Ők lépték túl hatáskörüket, amikor felmerült bennük, hogy Demszky Gábor vezetése alatt bármilyen törvénytelenség történhetett Budapesten.
  25. Rohadt Orbán Viktor, szemét Fidesz. Ők felelősek mindenért, ha ők nincsenek, Demszky Gábor még mindig metrót építhetne…

Nem tudjuk természetesen, hogy a fenti lista teljes-e már. Egy biztos, Demszky Gábor semmiért sem felelős, sőt, ő akár segít is felderíteni a metró-gatet, ha a kormány szépen megkéri rá. Habár ő nem tud semmit, ő ott sem volt. Ő tulajdonképpen azt sem tudja, ki az a Demszky Gábor, aki öt cikluson át teljhatalommal irányította Budapestet. Ő most egy másik, egy „nem is közszereplő” Demszky Gábor. Aki nem is megy ezért el a parlamenti vizsgáló bizottság elé, a demokráciának is megvannak a maga határai. Meg egyébként, ő a liberális klubnak meg a „jóbarátoknak” tartozik csak számadással…

 

 

 
Fotó: hvg.hu